Rólunk

Hogyan kezdődött?

A nevem Márkus-Császár Anikó, a Plan&Go társalapítója vagyok. Az utazás és az ezzel járó izgalmak, az ismeretlen felfedezése már gyerekkorom óta rabul ejtett. Persze akkor még nem a tengerentúli utazások, de az Európán belüli családi- és cserediák üdültetések is minden egyes utazás előtt izgalmat és alapos felkészülést jelentettek nekem. Az idegen nyelvek ismerete már akkor egy szélesebb látókörrel gazdagított, mely segítségével idegen nyelvű könyveket, leírásokat is tudtam olvasni az adott országról. Köszönettel tartozom a családomnak, hogy ezt már akkor lehetővé tették számomra.

Már akkor fontos volt, hogy egy adott országról és városról minél többet megtudjak jóval az utazás előtt. Milyen a kultúrája, hogyan élnek ott az emberek, milyen rejtett kincseket tudok felfedezni – akár úgy, hogy nem csak a tipikus idegenforgalmi helyeket látogatom meg.

És aztán felnőttem.

Ákossal, a férjemmel – akinek nagyon hasonló az érdeklődési köre – a megismerkedésünk után egyre jobban kitárult a világ, egyre többször és egyre messzebb lévő helyekre terveztük az utazásainkat. Pár utazási iroda által szervezett nyaralás után úgy gondoltuk, hogy izgalmasabb az – amikor mi magunk állítjuk össze a tervet az elejétől a végéig: először csak ötletek, aztán rengeteg kutatómunka és végül a megvalósítási- és szervezési fázisa az utazásainknak mindig izgalmakkal tölt el.

Így jutottunk el a világban számtalan olyan pontra, találkoztunk helybéliekkel, szálltunk meg olyan helyeken – ami egy útikönyvben sincs megírva. Például egyik kedvencünk Costa Rica, ahol napokat, vagy akár heteket lehet eltölteni az őserdő mélyén úgy, hogy alig találkozunk más emberekkel és közben át lehet élni a természet, az állatok közelségét. Másik nagy kedvencünk Portugália, ahol autóval olyan tengerpartokra jutottunk el, amit addig csak a madarak láthattak. Felejthetetlen érzés érintetlen, természetközeli helyeket látni, átérezni a hely adta kultúrát. Összeolvadni vele.

A Plan&Go ötletét az utazás iránti szenvedélyünk adta.

Hiszen a sok új és izgalmas élmény mellett az utazások szervezése nagyon sok energiánkat kötötte le. Órákat töltöttünk a különböző szállások adatlapjai előtt, ahol minden egyes kis hiba után kutattunk vagy nem hitelesnek tűnő információkra összpontosítottunk, hiszen tudtuk, hogy ha már ott vagyunk akkor nem szeretnénk csalódással kezdeni a kikapcsolódást. Egy hosszabb utazásunk után felmerült az ötlet bennem,

hogy amilyen sok előmunkát ez az út igényelt, biztosan másoknak is fejtörést okoz, hogy hogyan szervezze meg az útját biztonságosan és csalódásmentesen. Így született meg a Plan&Go, ami részben a saját élményekből és tapasztalatokból merít és szervezi meg személyre és egyedi igényekre szabva az utazást. Így rengeteg időt spórolunk meg Neked.

A Plan&Go más, a Plan&Go a személyes igényekhez igazodik

A főiskola után, egy rövid gazdasági területen tett kitérővel álmodtam egy nagyot és megalapítottam a Plan&Go-t. Fontos volt, hogy ne egy standard utazási iroda keljen életre. Szerettem volna ötvözni benne az eddigi tapasztalataimat, világlátásomat, szervezőkészségemet és át szerettem volna adni az élményeket az ügyfelek részére. Így lett a Plan&Go egy teljes mértékben személyre szabott utazásszervező szolgáltatás.

A kérdőívtől és a személyes interjútól kezdve a saját egyedi igényüknek megfelelő ajánlatot készítünk ügyfeleink részére; igény esetén részletes, lebontott és megtervezett útitervvel. Az utazás során elérhetőek vagyunk és nyomon követjük a tervezett aktivitásokat, segítséget nyújtunk és választ adunk a felmerülő kérdésekre is.

Ha már eldőlt az utazás ténye, az igény a kikapcsolódásra, csak még képlékeny és sok a felmerülő kérdés, első körben egy rövid kérdőív kitöltésével közelebb kerülünk a válaszokhoz és a konkrét célhoz.

Ajánlatkérés

Legyen a következő kikapcsolódás felejthetetlen, a személyes igényeidre szabott, mert az utazás a Plan&Go-val kezdődik… és Veled folytatódik.